Erősen közelítek a 40-hez, családom van (3 lányom), és rendes munkahelyem. És hetente szerepjátszom hasonló paraméterekkel bíró barátaimmal. A szerepjáték persze elsősorban a fiatalabbak szórakozása, de nem feltétlenül kell abbahagyni csak azért, mert valaki komoly felnőtté válik. Összefoglalom a saját tapasztalataimat és meglátásaimat ezzel kapcsolatban.
A legbénább kifogás a 30 év feletti szerepjáték ellen, hogy ebben a korban már nagyon ciki ilyenekkel foglalkozni. Persze egyetem alatt sok mindent marhaságot csinál az ember, de hát el kell jönnie az időnek, amikor benő a fejünk lágya, és ekkor elhagyjuk az ilyen komolytalan dolgokat. Ezzel kapcsolatban nekem mindig a parkban sakkozó vagy a hetente bridzsező idős urak és hölgyek jutnak az eszembe. Ha ők ezt csinálják, és jól érzik magukat, akkor miért ne szerepjátszhatnék akár halálom napjáig?
A valós probléma inkább az, hogy a munka, család és egyéb elfoglaltságok mellett nem jut idő a szerepjátékra. Én azt mondom, hogy mindenkinek arra van ideje, amit fontosnak tart. Lehet, hogy tényleg nem fér be más valóban jelentős dolgok mellé ez a szórakozás, de sok esetben inkább a munkaszervezésen (ehhez ajánlom a GTD rendszert), a család támogatásán (a házastárs elfogadja a másik hobbiját, amiért viszont hasonló támogatást várhat), és az elhatározáson múlik. Ha heti egy nap a házastárs bevállalja a gyerekeket, és az illető lemond az esti TV-zésről, számítógépezésről vagy hasonlókról, máris megvan az idő a szerepjátékra.
Az időbeosztás szempontjából fontos kérdés, hogy mikor és milyen gyakorisággal legyen a szerepjáték. Az időpont lehet fix vagy megbeszélés szerinti, a gyakoriság lehet heti vagy annál ritkább. Én a heti fix napokon tartott szerepjáték híve vagyok, aki jön jön, aki nem nem alapon. Ennek hátránya, hogy sokszor foghíjas a csapat, de ezt ellensúlyozza az, hogy nem kell egyeztetni, és majdnem minden héten játszunk. De lehet, hogy a megbeszélés szerinti havi néhány alakalom is jól működik, igazából még nem próbáltam.
A mesélő számára a korlátozott idő miatt probléma lehet a felkészülés. Erre legjobb a maradék időket felhasználni. A legtöbb munkában vannak lazább időszakok, amikor kicsit mással is foglalkozhat az ember, és a mese ötletek kitalálásának egyik legjobb időpontja a közlekedés közbeni elmélkedés. Ezzel együtt el kell fogadni, hogy a mesélő nem tud olyan szinten felkészülni, mint fiatalabb korában, amikor órákat áldozhatott egy térkép megrajzolására. Érdemes olyan rendszereket használni, ami könnyen kezelhető, és nem szégyen a leírt kalandok használata.
De milyen is maga a szerepjáték ebben a korban? Nos egyrészt komolyabb, másrészt lazább. A játékosok mind tapasztalt vén rókák, akik kicsit cinikusabban állnak a dolgokhoz, nehéz őket bármivel is lázba hozni, kritikusabban viszonyulnak az inkonzisztenciákhoz és a sablonos megoldásokhoz. Viszont általában fáradtan jönnek játszani, és nem bonyolult és fennkölt dologra vágynak, hanem egy könnyed kikapcsolódásra.
Az a jellemző, hogy idővel egyre fontosabb lesz maga a társaság. Az összejövetelek fő célja, hogy a barátainkkal együtt jól érezzük magunkat. Persze úgy gondolom, hogy a szerepjátéknál jobb ürügyet nem is lehetne találni erre, de a hangsúly akkor is a jó társaság felé tolódik el. Ebből a szempontból nem olyan nagy baj, ha nem olyan a játék, ami minden szempontból tökéletes, sőt az sem olyan nagy baj, ha játék közben filmekről dumálunk, mert közben jól érezzük magunkat.
