Mint azt bizonyára sokan tudjátok a szerepjáták angol nevében (roleplaying game) két kifejezés van a játékra: a game és a play. Magyarban ezekre nincs külön szó, de eltérő a jelentésük. A game szabályozott környezetben valamilyen határozott cél eléréséért (legtöbbször a győzelemért) folyó játék. Ide tartoznak a társasjátékok, a szerencsejátékok és a sportjátékok. A play viszont egy kötetlen, meghatározatlan célért folytatott játék. Ide tartoznak a gyerekek játékai vagy a színjátszás. Szerintem nagyon fontos, hogy a szerepjátékban mind a két értelemben megjelenjék a játék.
Vannak akik az egyik vagy másik értelemben vett játékot istenítik a másik rovására. A harci játékokhoz köthető eredet miatt a szerepjáték kezdetben a game értelemben vett játékhoz állt közel. Ez az a stílus amit leginkább a kazamaták végigirtása (dungeon hack) jellemez, és a művelőit általában vérpistinek bélyegzik meg. Alapvetően nincs ezzel a stílussal semmi baj, de ha csak az adott kalandban meghatározott cél elérésére koncentrálnak a játékosok, akkor elveszik a szerepjáték egyedi hangulata, és egy kis csapattal kazamatában játszott harci játék válik belőle. Természetesen ezzel nem azt akarom mondani, hogy a kazamatákra épülő játékba ne lehetne más elemeket belevinni. A helyszínek érdekes leírása, vagy egy érdekes személyiséggel rendelkező lakó (akit remélhetőleg nem hentelnek le menetből) a play értelemben vett játékot erősíthetik.
A kezdeti game közpuntúság ellenhatásaként alakultak ki olyan álláspontok, amik a game értelemben vett játékot akarják száműzni a szerepjátszásból. Az olyan elemek kerülnek itt elő, mint az improvizatív színjátszás és a közös történetalkotás. Ha viszont teljesen eltűnik a game típusú játék, akkor szerintem már bajosan nevezhető az eredeti értelemben vett szerepjátéknak. Ilyen például a skandináviára jellemző élő szerepjáték, ami tulajdonképpen egy pszichológiai vagy szociológiai problémát feldolgozó szituációs helyzet eljátszása. Akár csak a kis csapatos harci játék ez is lehet nagyon élvetetes, csak épp hiányzik belőle a szerepjáték egy lémyegi eleme.
Ha a GNS elmélet hármas felosztását nézzük, akkor a game értelemben vett játék természetesen a versengő (Gamism) módban erős, a play értelemben vett játék a narrattív (Narrativism) módban, a szimulációs (Simulationism) módban pedig attól függ hogy akarjuk szimulálni a világot, karaktert, történetet, eseményeket. Azonban ez nem jelenti azt, hogy ne lenne game típusú játék a narratív módban, vagy ne lenne play típusú játék a versengő módban. Az előbbire nagyon jó példa a Fiasco, ahol egy közös történetalkotás folyik, de vannak szabályok arra, hogyan lehet a történetet alakítani a kockadobástól függően. Az utóbbira talán a sok játékban megjelenő jellemeket lehet felhozni, mivel ezek a versengésben korlátot jelentetnek, de a kijátszásuk nincs olyan értelmben szabályok közé szorítva, mint egy game értelemben vett játékban.
Végül is arra akarok rávilágítani, hogy egy jó szerepjátéknak a játék mindkét értelmélben játéknak kell lennie. A különböző stílusok persze valamelyik értelmezést erősebben képviselik, de meg kell maradjon a másik értelemben vett játék ahhoz, hogy igazán jó legyen.
