sylvanian rpg.jpg

Címkék

Kések az éjben gondolatok: strukturált kalandok

2020.03.31. 21:50 | Guild | Szólj hozzá!

A legtöbb szerepjátékban nincs pontosan leírva egy kaland, játékalkalom vagy kampány menete, legfeljebb annyi, hogy a játék kalandokra oszlik, a kalandok kampányba állhatnak össze, illetve a kaland jelenetekből vagy találkozásokból épül fel. A Kések az éjben játékban azonban egy kicsit összetettebb a játék felépítése. A konkrét akciót itt balhénak nevezik, amit egy előkészítő fázis előz meg, és egy szabadidős fázis követ.

Igazából valahol már a D&D kezdeteinél volt egy struktúra, mert a kalandozók lementek a kazamatákba, itt az erőforrásaik (életerő, varázslat, stb.) kimerüléséig nyomultak előre, majd visszatértek a közeli városkába vagy határmenti erődbe, ahol pihentek, gyógyultak, kincseket adtak el és felszerelést vásároltak.

Én először a Mouse Guard szerepjátékban találkoztam a játék struktúrájának szabályozásával, de manapság több más játékban is vannak konkrét szabályok erre. Nekem a Mouse Guard mesélő és játékosi fázisra vonatkozó szabályai túl merevek voltak. Nehezen magyarázható a játék belső realitásában, hogy miért ne csinálhatna bármit egy csapat a pihenő idő alatt, ha nincs semmi sürgető feladata, márpedig a játékban ez a mesélő fázis során gyűjtött "csekkekhez" van kötve.

A Kések az éjben játékban viszont egyáltalán nem érzem merevnek a keretrendszert. Mivel egy bűnbandát alakítanak a játékos karakterek, kézenfekvő a rájuk jellemző akciók köré építeni a játékot. Például egy tolvaj bandánál betörések vagy az orgyilkos bandánál gyilkosságok jelentik a fő balhét. De a balhé fogalma elég tág, mondjuk az is lehet balhé, hogy kiverik a szomszéd kocsmából a rivális bandát. A balhé előtt egy teljesen szabad játék van, vagyis a játéksok bármit megtehetnek, ami nem igényel hosszabb időt. Ennél az előkészítő fázisnál azt tanácsolja a játék, hogy minél hamarabb legyünk túl rajta, és vágjunk bele a balhéba egy indító dobással (majd visszapörgetésekkel lehet utólag kitalálni dolgokat), de végül is semmi kényszer nincs ebben, inkább csak jótanács.

A korlátozást inkább a szabadidő fázis jelenti, ugyanis minden karakter alap esetben két szabadidő akcióval rendelkezik. De ez egyrészt teljesen jól magyarázható a világ belső realitásában: a karaktereknek ennyi időt tudnak a saját dolgaikra fordítani két balhé közt, ha nem akarnak nyomorogni és nem akarják hogy kikerüljenek az alvilági társadalom rutinjából. A játék nem kezeli a karakterek mindennapi kiadásait, hanem egy általános életszínvonal van meghatározva karakterenként, amit rendszeres balhék vállalásával tudnak fenntartani. A banda hírneve is feltételezi, hogy tagjai készek részt venni bűncselekményekben. Ha a játékosok szeretnék, lehet az alapból kapott akciókon túl több szabadidő akciójuk is, de ezért vagy érmével (az általános pénz a játékban) vagy reputáció ponttal (ez mutatja a banda hírnevét) kell fizetni.

Ha a játék alakulása úgy kívánja, ideiglenesen el is lehet hagyni ezt a struktúrát. Például a játékomban egy bandaháború kapcsán a játékosoknak több különböző frakcióval kellett komoly tárgyalásokat folytatniuk, ami több alkalmat is elvitt. Azonban ezeket nem tekintettem balhéknak, nem illesztettem közéjük szabadidő fázisokat, mert gyorsan történtek egymás után, nem lett volna életszerű, ha közben elmennek gyógyulni, dorbézolni vagy kutakodni. Ez felfogható volt egy hosszú szabad játéknak, ami után viszont tényleg jött egy balhé, majd egy szabadidő fázis.

Összefoglalva a Kések az éjben nagyon jól strukturálja a játékot, mert egy határozott keretet ad a kalandok sorozatának, de mégis van benne annyi rugalmasság, hogy nem érezzük azt, a szabályrendszer gúzsba köti a játékunkat.

A bejegyzés trackback címe:

https://grpg.blog.hu/api/trackback/id/tr1215578386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.