sylvanian rpg.jpg

Címkék

Harc

2011.08.17. 12:28 | Guild | 6 komment

A harc a legtöbb szerepjátékban kiemelt szerepet kap. Míg más konfliktusokat és próbatételeket általában egységesen és egyszerűen kezelnek a szerepjátékrendszerek, a harc gyakran külön fejezetben szerepel, és több tucat oldalon tárgyalják. Vajon miért van ez így?

Az egyik nyilvánvaló magyarázat, hogy a harc egy fasza dolog. Mármint a képzelet szintjén, a valóságban persze nem az. A fiúkban/férfiakban általában megvan a harc iránti lelkesedés, ezért szeretik egymást fakardokkal püfölni, és ezért vannak teli erőszakkal a filmek. A szerepjátszás pedig egy fiús játék. A játékos lányok nem is lelkesednek annyira a harcos kalandokért.

Persze nem minden játék harcorientált. A WoD játékokban pl. kisebb szerepe van a harcnak, bár a kiemelt szerepe azért megmaradt. A K&M tolvaj bejegyzésem után merült fel a lopakodós rejltőzködős kalandok hiánya. A Thief sorozatban megjelenő lopakodó számítógépes játékok mintájára ez egy érdekes alternatívája lehet a harcoknak. De a harcot más próbákkal egyenlő szinten kezelő rendszerek inkább az indie játékok világában találhatók meg.

A harc fontosságának másik magyarázata a szerepjáték hadijátékos múltjában keresendő. Tulajdonképpen a szerepjátékokban a harc egy külön kis taktikai játék. Játék a játékon belül. Egy jobb harcrendszerben egy összecsapás lejátszása önmagában is izgalmas lehet. Ez nem egy lebecsülendő dolog.

Az érdekes kérdés, hogy a harcnak ez a játék a játékban jellege miért nem jelenik meg más konfliktusokban? Mitől is izgalmasabb egy harc mint mondjuk egy intrika, egy lopakodás vagy egy szóbeli összecsapás? A dolog lényege a jól érthető rendszer és a komplexitás.

A harcban egy pontosan meghatározott szabályrendszerben kell a játékosnak sikert elérnie. Sok esetben (pl. intrika) nem ilyen jól átlátható a rendszer, és nem lehet a sikerhez vezető utat ilyen konkrétan megtervezni. Mikor viszont valamit kezel a szabályrendszer, azt legtöbbször túl egyszerűen teszi. Fel akarsz mászni a sziklára? Dobj a kockával, ha nagyot dobsz felmásztál, ha kicsit lepottyansz. A dobás maga izgalmas lehet, de nincs meg benne a harc mozgásokat, sebesüléseket, és egyéb faktorokat kezelő összetettsége. A csatában a győzelem nem pár dobáson, hanem döntések és dobások egész sorozatán múlik, ahol a játékos maga is részese a sikernek.

A harcot persze nem lehet és nem is kell száműzni, de talán érdemes olyan rendszereket is kipróbálni, ahol a harc nem az egyedüli konfliktus, amit a szabályrendszer jól kezel. Például a Trónok harca sorozat alapján készített Song of Ice and Fire szerpjátékban a harc és a háború mellett az intrika is külön fejezetet kapott.

A bejegyzés trackback címe:

https://grpg.blog.hu/api/trackback/id/tr723160119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2011.08.19. 14:07:18

A harc hozza meg a legtisztább sikerélményt a játékosoknak, ezen kívül pedig a világ legtöbb játéka (az egyszerű kártyajátékokat is beleértve) a harcon, az ellenfél legyőzésén alapul.
Rengeteg kampányt/ülést tudnék felsorolni rpg-s karrieremből, ami kizárólag szerepjátékon alapult, jóformán kockahasználat nélkül, de azért az a tiszta öröm, amikor taktikázással ledaráljuk a DM megaszuper antagonistáját, pótolhatatlan élmény.
Fantasy és Cyberpunk szerepjátékokban a harc esszenciális, horrorban vagy klasszikus "történetmondós" játékban viszont nem fontos, sőt helyenként kimondottan elkerülendő.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.08.23. 12:23:21

@The Drunken Master (a.k.a. Eltiron):

Nem minden kampányban esszenciális a harc. Úgy értem, hogy nem feltétlenül a játék határozza meg a harcorientáltságot. Pl CP játékokban inkább preferáltuk a lopakodós behatolós stílust, mert ezt éreztük jobban a világhoz illőnek. Fantasyban sokszor működik a berúgom az ajtót és felkaszabolok mindent, de azért éreztetni szoktam a játékosokkal, hogy ha csak erre mennek a világ ellenük fordul és csak veszíthetnek.

czipeter 2011.09.11. 16:50:55

Nagyon tiszta, ösztönösen érthető (főleg fiúknak, ahogy a cikkben említed) győzelmi feltétel található benne: ki marad állva?
Ebből származik, hogy könnyen generál sikerélményt (ezt már említette előttem Eltiron) vagy táptalajt ábrándozásra. Ha jól értem, az utóbbit jelenti a cikkben megjelenő "fasza" faktor.

A hadi játékok is ugyanerre építenek. Megint Eltiront ismétlem azzal, hogy a hadi játékok versengő társas játékok. Ugyanaz az ok mindkettő esetben. Nem egyikből következik a másik.

A hagyomány ugyanakkor mégis fontos indok, de szerintem más szempontból: a fősodratú szerepjátékfejlesztés nem volt képes túllépni a gyökereken és ma is egy babás csatajáték szabályaival találjuk szembe magunkat, pár sorral azután, hogy "ebben a játékban nincs győztes".

czipeter 2011.09.11. 16:59:47

Bocsánat, a második bekezdésem egy kicsit túl tömör lett:

Szóval a hadijátékok is a tiszta győzelmi feltételek miatt _hadi_ játékok, és a szerepjátékban is ugyanígy jelenik meg ez. A szerepjáték eleinte nem hagyományból szólt a harcról, hanem a Chainmail egy kis egységes hadi játék és ez fokozatosan vált D&D-vé. A kompetitív elem továbbra is a legfontosabb maradt.

Guild 2011.09.12. 13:47:28

@czipeter:
Nagyrészt egyetértek, csak annyiban egészíteném ki, hogy a harc nem kizárólagosan és sok esetben nem elsődlegesen a győzelem eldöntéséről szól. Nagyon sok játékban a fő cél a harci helyzet átélése, vagy GNS besorolás szerint a szimuláció.
Egy tipikus helyzet, mikor az übertáp játékos karakterek leírtanak valami szörnyeteget. A csata végeredménye egy percig sem kétséges, hanem a játékosok azt élvezik, hogy milyen erősek is a karaktereik. Persze más oldalról lehet ez is egy karakter tápolási verseny, de a harc maga nem versengés, hanem a tápolási verseny "jutalma".

czipeter 2011.09.12. 17:44:41

Azt hittem, ezt jelentette nálad a "faszaság". Nálam mindenesetre biztos, hogy ezt jelentette az "ábrándozás".