sylvanian rpg.jpg

Címkék

Szerepjáték tervezők: Monte Cook

2014.09.03. 11:22 | Guild | 1 komment

Monte Cook egyesek szerint a szerepjáték közösség rock csillaga. Ő ugyan tagadja ezt, de az tény, hogy ma már annyira népszerű, hogy neve a borítón sikeressé tesz bármely játékot. Több mint 25 éve van a pályán, és több mint 100 szerepjátékon dolgozott életében. Olyan játékok fűződnek a nevéhez, mint a Planescape, a D&D 3. kiadása vagy az új Numenera szerepjátéka, ami több mint félmillió dollárt gyűjtött össze a Kickstarteren, és a 2014-es Ennie díjkiosztó lényegesen rövidült volna, ha Monte Cook nem a hátsó sorokból caplatott volna előre, minden egyes díj átvételénél.

Címkék: tervezők

Designers & Dragons

2014.08.11. 09:33 | Guild | Szólj hozzá!

A fenti címen Shannon Appelcline írt egy igencsak hosszú és részletes szerepjáték történetet. Tulajdonképpen a jelentős szerepjáték kiadók történetét dolgozta fel, de ezen keresztül magának a hobbinak a történetét is megismerjük. Minden kiadó külön fejezetet kapott, ahol a megalakulástól napjainkig tekinti át az eseményeket. A kiadókat az alakulásuk vagy első szerepjáték kiadásuk alapján rendezte időrendbe.

A szerző nagyon alapos munkát végzett. Érezhető, hogy végigolvasott mindent amihez hozzá lehet férni, és megpróbált személyesen is beszélni az érintett személyekkel. A könyvből kiderülnek azok a háttér események, amik segítik megérteni, mi miért alakult úgy az asztali szerepjátékok történetében ahogy. A szöveg hosszú, de jól megírt, könnyen érthető, élvezetes olvasni.

A könyv eredetileg a Mongoose Publishingnél jelent meg egy nagy könyvben igen magas áron (+postaköltség). Azonban az eredeti kiadás példányai elfogytak, és most az Evil Hat vállalkozott rá, hogy egy Kickstarter kampánnyal megtámogatva négy kötetben újra kiadja. A TSR kiadóval foglalkozó rész bárkinek ingyen letölthető. Ez talán az egyik legfontosabb fejezet, mert a D&D előzményeitől és kialakulásától indít, és egészen a kiadó felvásárlásáig tart. Aki támogatja a kampányt az már most letöltheti a teljes 70-es évekről szóló könyvet. Szerintem érdemes befektetni a teljes pdf kiadásba, mert tényleg nagyon jó olvasmány.

 

Címkék: ismertető

ViewScream ismertető

2014.08.02. 11:34 | Guild | 3 komment

Az online szerepjátszás népszerűsége gyorsan nő mindenfelé a világon. Nekem megmaradt a heti asztali játékalkalmam, de emellett majdnem minden héten játszom online is. Az online játék számos előnnyel bír, de ez jórészt a játék megszervezéséhez, összehozásához kapcsolódik. Szerintem az aszali játék, ha sikerül összehozni, jobb élményt nyújt mint az online. Azonban van egy játék, ami kifejezetten online játékra íródott, nem is nagyon lehet asztalnál játszani. Ez a Rafael Chandler ötletes kis játéka a ViewScream.

Címkék: ismertető

Vincent játékelmélete

2014.07.22. 12:55 | Guild | Szólj hozzá!

Vincent Baker egy sok részes szerepjáték elméleti fejtegetésbe kezdett blogján. A sorozat nem tekinthető egy kiérlelt, jól definiált fogalom készlettel dolgozó, pontosan leírt elméletnek, inkább gondolatmenetek sorozata, ami elgondolkoztathatja az olvasót. Ez a posztom egy kísérlet arra, hogy megértsem, mit is akar Vincent mondani. Tehát nem Vincent elméletét mondom el magyarul, hanem azt, hogy én mit értettem meg belőle. A tévedés esélye nagy.

Címkék: elmélet

Mi nem tetszik az Apocalypse Worldben

2014.07.17. 12:24 | Guild | Szólj hozzá!

Az Apocalypse World egy remek játék (értsd: nekem nagyon bejött), ami úttörőnek bizonyult több területen (értsd: elindította a *World játékok sorát, nem is beszélve a kevésbé nyilvánvaló nyúlásokról), de természetesen ez sem mentes a gyengségekről (értsd: van ami nem tetszett benne).

Címkék: szabály gyakorlat

Próbák és konfliktusok

2014.06.24. 11:17 | Guild | 2 komment

Három éve egy Kard és Mágia játékunk után írtam egy módosítást a Tolvaj kaszthoz, mert túl gyengének találtam. A bejegyzés alatt egy hozzászóló elmondta (és ezzel biztos sokan egyetértenek), hogy szerinte nem a tolvaj kaszt gyenge, csak nem arra való mint a harcos. Nem a nyílt összecsapásban jó, hanem harc megkerülésével tud sikereket elérni. Már akkor is leírtam, hogy szerintem a D&D minden változata harc orientált játék. A többi alap kaszt mind harcra termett (vagy legalább is a harc utáni helyreállításra). De talán most más szempontból is alá tudom támasztani álláspontomat.

Címkék: elmélet

Reaktív és proaktív játékosok

2014.05.29. 11:52 | Guild | 1 komment

Teli van az internet a szerepjátékosok különféle felosztásaival, csoportosításaival. Mégis bedobnám még a közösbe a címben jelzett kettős felosztást is, mert mesélői szempontból különösen fontosnak tartom. A két különböző típusú játékos különböző mesélői stílust követel.

Proaktívnak nevezem azokat a játékosokat, akik képesek és hajlandóak valami önállóat hozzátenni a játékhoz. Akik olyan karaktereket találnak ki, amik magukban hordozzák a történetüket. Akik aktívan részt vesznek a környezet, a világ, a történelem megalkotásában is. Akik nem várják, hogy történjen valami, hanem maguk is tesznek azért, hogy kalandokba keveredjenek. Akik maguk is aktívan részt vesznek a közös szórakozásban.

Ezzel szemben a reaktív játékosok inkább azt szeretnék, hogy a mesélő szórakoztassa őket. Nem passzívak, de inkább csak arra reagálnak, ami épp történik. Lehetnek jó ötleteik, lehetnek önálló akcióik, de ritkák az olyan esetek, amikor valami igazán újat és egyedit tesznek hozzá a játékhoz.

Címkék: elmélet

Példa intrikára a szerepjátékokban

2014.04.14. 10:07 | Guild | 3 komment

Az Intrika a szerepjátékban cikkemnél többen kértetek példát. Előljáróban szeretném leszögezni, hogy nem könnyű intrikás szerepjátékot játszani. Igazából nem tudok olyan szerepjátékot, ami rendszer szinten ezt támogatná. Talán a Song of Ice and Fire szerepjátékban van erre valami, de azt nem ismerem elég jól. Természetesen a játék világának szintjén vannak amik intrikára adnak alkalmat (pl. Vampire, Amber), de a játék valójában nem sok támogatást ad ehhez, és a szabályrendszerben sincs erre semmi.

Címkék: gyakorlat

Szerepjáték tervezők: Vincent Baker

2014.04.04. 13:52 | Guild | Szólj hozzá!

Vincent Baker indie szerepjáték közösség fenegyereke. A Forge internetes szerepjátékos közösségből indult, ő volt egy ideig az oldal adminisztrátora. Az alapvető szerepjáték szemlélete innen eredeztethető, de mindig őnálló utakon jár, mindig új elgondolásokat próbál ki.

Címkék: tervezők

Szerepjáték tervezők: Aaron Allston

2014.03.17. 13:37 | Guild | 1 komment

Aaron Allston 1960-ban szültett és sajnálatos módon egy hónapja 2014. februárjában 53 évesen érte a hirtelen halál.

A 80-as évek szerepjáték tervező generációjának tagja. A Steve Jackson Gamesnél kezdte a Space Gamer és a Fantasy Gamer szerepjáték magazinok szerkesztőjeként. Az első játéka az Autoduel Champions, ami a Champions és a Car Wars szerepjátékok ötvözete volt. Utána mindkét rendszerhez, és a GURP-höz írt kiegészítőket.

Számos olyan játéka volt, ami meghatározó lett a későbbi szerepjáték tervezők számára. A Lands és Mystery kiegészítőben azt mutatta meg, hogy lehet szerepjáték szabályokat a környezethez igazítani. A Championshoz kiadott Strike Force kiegészítőben a mesélőknek ad kampány írási tanácsokat.

Dolgozott a TSR-nál. Társszerzője a Dungeon Master's Design Kit-nek (1988), ami az egyik első mesélői tanácsokról szóló könyv volt. Szerzője a Complete Fighter's Handbook-nak (1989), ami elindította a Complete... vonalat. Ő hozta össze a D&D Rules Cyclopedia-t (1991), ami az alap (nem Advanced) D&D sokak szerint legjobb kiadása volt. Részt vett a Mystara világának kialakításában a Gazetteer sorozatban. Ezen kívül számos egyéb D&D kaland és kiegészítő kötődik a nevéhez, mint például a 0. szintű karaktereknek szóló Treasure Hunt kaland (1986).

A Hero Gemes-nél ő volt a szerzője a Champions 5. (2002-es) kiadásának.

A szerepjáték mellett leginkább Star Wars regényeiről híres, de foglalkozott számítógépes játékokkal és filmmel is.

Egész életében Texasban élt.

Szívroham vetett véget életének a VisionCon találkozón. A temetésén két vörös köpenyes royal guard állt díszőrséget.

Címkék: tervezők

Intrika a szerepjátékban

2014.02.26. 16:35 | Guild | 2 komment

Most akadtam rá egy majd tíz éve írt cikkemre az intrikáról. Valamiért akkor nem jelentettem meg, de most végre eljött ennek is az ideje...

 

 Az intrika mint a szerepjáték történetek egyik alkotóeleme jelentős elismertségre tett szert az elmúlt tíz-tizenöt évben. Természetesen nem éri el a harc vagy a rejtély megoldás fontosságát, de stabil pozíciót sikerült kiküzdenie. Az intrika a szerepjáték kalandok tipizálásánál egy bevett kategóriát jelent, sok mesében és életút játékban van kiemelt szerepe, és egyes szerepjátékokban (pl. Vampire) kifejezetten ajánlott stílus. Támogatói szerint az intrika sokkal intellektuálisabb szórakozást nyújt, mint egy „gyakós” mese, ki lehet játszani benne a karakterek személyiségét, a mesélő izgalmas titkokkal és fordulatokkal rakhatja tele, stb. Tehát elvben minden rendben van vele.

 A probléma akkor merül fel, ha egy kicsit jobban megvizsgáljuk mit is nevezünk intrikának, és ez vajon mennyiben van jelen a szerepjátékban. Személyes (játékosi és mesélői) tapasztalatom alapján a legtöbb intrikára épülő szerepjáték történetben a játékosok nem intrikálnak. Jobb esetben a különböző nem játékos karakterek intrikálnak egymás ellen a mesélő fejében egy előre lefektetett forgatókönyv alapján, és a játékosok csak az események személői vagy egyes részfeladatok végrehajtói. Más esetben még a nem játékos karakterek sem igazán intrikálnak, hanem olyan intrikának erős jóindulattal sem nevezhető esetekre húzzák rá ezt a fogalmat, mint például mikor az egyik földesúr felégeti a másik termését, hogy tönkretegye azt gazdaságilag (már ha az intrika többet jelent, mint egy ravasz cselt).

 

Miért nem szerettem meg a számítógépes szerepjátékokat

2014.01.30. 11:46 | Guild | 4 komment

Mint lelkes asztali szerepjátékos időnként (jellemzően új számítógép beszerzése után) próbát teszek a számítógépes játékokkal, de aztán sose jutok túl messzire velük. A valódi szerepjáték szabadsága után mindig frusztráló érzés a számítógép kötöttsége. A látvány persze sok esetben magávalragadó, a taktikai harc érdekes lehet, de mindez nem tudja ellensúlyozni, hogy a gondolkodásom keretek közé van szorítva. A számítógépes játékokban csak azt teheted, amit a tervezők és programozók megengednek.

Újévi fogadalmak 2014

2014.01.09. 10:54 | Guild | Szólj hozzá!

Tavaly év elején összeírtam, mit is szeretnék 2013-ban a szerepjátékkal tenni. Most összefoglalom a tervekhez képest mi volt a valóság, és leírom mit szeretnék 2014-ben.

  1. Nem sikerült új szerepjáték rendszert kipróbálni. Sok mindent elolvastam, de végül semmi újat nem játszottunk. Ez részben a szerepjátékom internetre költözésének köszönhető. Itt egy nosztalgia AD&D, és most a Masks of Nyarlathotep kampány megy.
  2. Az internetes játékot nem csak kipróbáltam, de teljesen át is álltunk rá. Először a Roll20 rendszert, és most a Google Hangouts + Docs kombót használjuk.
  3. Nem foglalkoztam igazán az Ars Magica - Savage Worlds konvertálással.
  4. Nem mondhatom, hogy több hangulatos világ leírást csináltam mint eddig.
  5. Valamivel többet írtam a blogba mint 2012-ben, de nem sikerült rendszeresen (legalább havonta egyszer) írnom.

+1 Ráérzésre játszottam annyit ez évben, mint azelőtt, csak online és nem irl.

Tehát összességében az 6 célkitűzésből 2,5 valósult meg. Nem egy jó arány. :-(

De ne keseregjünk a múlton, nézzünk a fényes jővő felé. Mit szeretnék 2014-ben?

  1. Jól befejezni a Masks of Nyarlathotep kampányt.
  2. Kis egy-két alkalmas szerepjátékokat kipróbálni. Mondjuk legalább hármat.
  3. A gyerekeimnek szerepjátékot mesélni. Terveim szerint Fate Accelerated rendszerben Narnián.
  4. Való világban is szerepjátszani valamennyit. Legalább 4-5 alkalommal.
  5. Valamilyen szerepjátékos anyagot megírni és az interneten megjelentetni. 

+1 legalább annyit szerepjátszani mint 2013-ban.

Szerepjáték díjak: Diana Jones Award

2013.09.05. 11:59 | Guild | Szólj hozzá!

Egész pontosan: The Diana Jones Award for Excellence in Gaming, vagyis A Diana Jones díj a kiemelkedő játékoknak.

Mielőtt rátérnék magára a díjra, nem árt tisztázni, ki volt Diana Jones. Az 1980-as években a TSR kiadott egy Indiana Jones szerepjátékot. A jogok lejárta után az eladatlan példányokat meg kellet semmisíteni, de az angol részlegen az utolsó példány félig megégett darabját egy műanyag piramisba öntötték. Ez a relikvia lett később a fizikai díj, amit minden évben odaadnak valakinek, aki egy évig őrizheti. A piramisba foglalt megégett Indiana Jones logoból csak a diana Jones maradt meg, és innen kapta a nevét a díj.

Címkék: díj

Against the Dark - Az Erdély tribunálé

2013.07.19. 16:06 | Guild | Szólj hozzá!

Ez egy rövid ismertető az Ars Magica tavaly megjelent Erdély tribunálé könyvéről, valamint egy kis elmélkedés az Ars Magica helyzetéről.

Előljáróban szeretném elmondani, hogy nagy Ars Magica rajongó voltam, és még most is közel áll hozzám ez a játék. A nagy kampányunk megszakításokkal több mint tíz éven át tartott, és sok jó emlék kötődik hozzá. Azonban egy alkalmat leszámítva az utóbbi években nem meséltem Ars Magicát, és az eredeti szabályokkal nem is fogok a közeljövőben (talán SW szabályokkal fogok). Ezt a könyvet tehát pusztán kíváncsiságból vettem meg, és olvastam el. Ez az ismertető ezért egy kivétel lesz az alól az elvem alól, hogy csak arról a játékról írok, amivel játszottam.

Címkék: ismertető

NPC és GM megközelítésmódok

2013.06.27. 17:11 | Guild | Szólj hozzá!

Rob Donoghue blogja egy ideje átköltözött az Evil Hat oldalára, és az új helyen megújult lelkesedéssel önti ránk különböző nem túl részletesen kidolgozott, de mindenképpen elgondolkozató ötleteit.

Jelen esetben a mesélő lehetséges megközelítésmódjain gondolkozott, amivel hozzáálhat egy szituációhoz vagy egy játékos karakter cselekedeteihez.

Címkék: elmélet

Roll20

2013.06.06. 16:01 | Guild | 1 komment

Korábbi netes szerepjátékaim során már próbálgattam a Roll20 virtuális asztalt. Egy alkalommal, amikor fizikailag nem tudtunk összejönni a Savage Worlds játékunkra, ki is próbáltuk éles helyzetben. Annak ellenére, hogy a mesélőnek nem tetszett, elég sikeres volt a próba, mert gyakorlatilag nulla készüléssel el tudtunk kezdeni játszani, és folytatni tudtunk egy félbemaradt csatát.

A sikeren felbuzdulva, és az alkalmazás lehetőségeit látva, kedvem lett belevágni egy teljesen Roll20-re épülő szerepjátékba. Egy kis nosztaligát is belevittem, mert AD&D 2nd rendszerben játszunk (én és több barátom ezzel kezdete), és egy nagy klasszikus Gygax modult, a Keep on the Borderlandset nyomjuk végig. Oldschool szerepjáték modern eszközökkel.

Címkék: ajánló

Szerepjáték tervezők: Kenneth Hite

2013.03.06. 12:25 | Guild | 1 komment

Kenneth Hite termékeny szerepjáték szerző és író. Otthonosan mozog a történelemben, az okkultban, Lovecraft műveiben és más hasonló témakörökben. Ezeknek az ismereteknek jó hasznát veszi szerepjátékos munkásságában.

Címkék: tervezők

Szerepjáték Google Hangoutsban

2013.02.18. 15:13 | Guild | 3 komment

Az asztali szerepjáték internetre költöztetésére már régóta vannak próbálkozások. Gyakorlatilag a kezdettől voltak kísérletek emailen vagy webes fórumon szerepjátékra. Ilyet magam is próbáltam, de nem nagy sikerrel. Nagyon lassú volt a játék, csaták gyakorlatilag játszhatatlanok voltak, és írásban nagyon szűkszavúak lettek a játékosok, hosszabb szövegeket nem gépeltek be. Egy másik próbálkozás volt az MMORPG ősének a szöveges MUD-nak mesélőkkel felturbózása. Ezt MUSH-nak hívták, de ilyet sajnos nem játszottam, nem tudom milyen lehetett.

Azóta sokat fejlődött a technológia. Megjelent a Skype a hang és videó kapcsolattal, és megjelentek virtuális asztalok, amik elsősorban a figurás harc lejátszását teszik lehetővé.

A csapatunk egyik tagja Londonba költötzött, ami jó indok volt arra, hogy kipróbáljuk az internetes játékot. A budapesti rendőr detektívekről szóló Trail of Cthulhu mesémet folytattam, ezért nem kellett karaktert generálni, szabályt tanítani.

Youtube RPG Brigade

2013.02.12. 16:46 | Guild | 1 komment

Régebben írtam egy poszot az rpg.hu-ra a szerepjátékos podcastokról. Ezeket ma is hallgatom utazások közben, és itt jobbra frissítettem is a podcast ajánlóm. De most nem ezekről, hanem videókról lesz szó. A youtube, a hangouts és más eszközök rendkívül könnyűvé tették egy videó adás felvételét és leadását, ezért nem meglepő, hogy rendkívül elterjedtek a szerepjátékról szóló műsorok is. 

Címkék: ajánló

Szerepjáték beszámolók

2013.01.22. 11:55 | Guild | Szólj hozzá!

A blogomat lényegében szüneteltettem az elmúlt évben, de ez nem jelenti azt, hogy semmit nem írtam szerepjátékról. A játék beszámolóimat és egyéb anyagaimat én külön oldalakon vezetem, és a blogot meghagyom a semlegesebb, elvontabb vagyis a konkrét játékhoz nem köthető témáknak. A bal sávban vannak a linkek az egyéb oldalaimhoz. Az elmúlt évben a Trail of Cthulhu és az Apocalypse World mesém oldalaira írtam az Obsidian Portalon. Ha a játékosaimon kívül van akit érdekelnek az effajta dolgok, ezeken az oldalakon nézzen körül.

Újévi fogadalmak 2013

2013.01.21. 14:35 | Guild | Szólj hozzá!

Ugyan sosem szerettem újévi fogadalmakat tenni, de az amerikai szepejátékos podcastok hatására most mégis ilyesmire készülök. Pontosabban nem is fogadalmakat teszek, inkább vágyakat, terveket írok le. Ez egy ilyen "mit is szeretnék 2013-ban" bejegyzés lesz.

Egy kampány befejezése

2012.03.06. 17:54 | Guild | Szólj hozzá!

Az év elején fejeztük be, a megszakításokkal de több éve futó Savage Worlds - Sundered Skies kampányunkat. A világ meg lett mentve, a játékos karakterek ünnepelt hősökként kerültek a világ legendáriumába. Többen megjegyezték, hogy ez volt az első eset, hogy egy kampányt végigjátszottak. A hosszabb Call of Cthulhu kalandokat leszámítva velem sem fordult elő ilyen. De valyon miért van ez így?

Címkék: elmélet

Mit is kér a nép

2012.01.13. 17:25 | Guild | 7 komment

A How Not to Run a Game Business egyik kedvenc szerepjátékos blogommá vált. Nem csak azért mert én is az üzleti világban dolgozok, és sokszor én is hasonló hozzá nem értést tapasztalok a vállalkozások elindításánál (és itt nem csak a szerepjáték kiadásra gondolok, hanem bármilyen vállalkozásra, pl. egy sarki zöldséges megnyitására), hanem azért is, mert a szerepjáték tervezéshez is józan tanácsokat ad. Például egy harcosnak nevezett karakter erő támadásától jogosan várja el az egyszeri játékos, hogy jelentős sebeket okozzon, és ha ezt nem kapja meg, akkor csalódni fog.

Lassan a végéhez közeleg a Sundered Skies kampányunk, és azt kell mondjam, hogy ez a játék, annak ellenére, hogy az alapját jelentő Savage Worlds rendszer jó, szinte minden hibát elkövet, amit az említett blogon leírnak. No nem komoly hibákról van szó, tehát nem az a baj, hogy játszhatatlan a dolog, csak bosszantó apróságokról, amik megnehezítik a felhőtlen szórakozást. Ezeket a hibákat csak egy alapos teszteléssel és minél több átnézéssel lehetett volna kiküszöbölni.

Számomra a játék során a legnagyobb problémát nem is a világ és a hozzá kapcsolódó speciális szabályok hibái jelentették, hanem egy nagyon egyszerű dolog: a karakter statisztikák rossz megjelenítése. Ugyan most a Sundered Skiest ekéztem, de azt hiszem ez az alapot jelentő Savage Worldsre általánosan jellemző dolog.

Ajánló - 2011 december

2011.12.23. 20:59 | Guild | Szólj hozzá!

Margaret Weiséknél készülget az új Marvel szerepjáték. Ennek bizonysága Captain America.

A Hogyan nem vezess szerepjáték vállalkozást blogon az erős felütés után újabb érdekes bejegyzés van, ami elsősorban a szerepjáték boltok szempontjait mutatja be.

A Monte Cook által elindított és aztán a Super Genius Games által folytatott egy dungeon naponta projekt sajnálatos véget ért.

Egy újabb szerepjátékdíj nyerteseit hírdették ki. Nem értem minek mégegy. A legjobb figura díját elvivő My Little Pony alapján a humorra mehetnek rá.

Nem teljesen szerepjáték, de a Trónok harca rajongóknak ajánlom ezt a térképgyűjteményt.

Végül minden szerepjátékosnak, és nem szerepjátékosnak boldog karácsonyi ünnepeket, és játékban gazdag új évet kívánok.

Címkék: ajánló

süti beállítások módosítása