Legkedvesebb szerepjátékaim 7. helyezett: Vampire the Masquerade
A 90-es évek ütökösként feltűnő nagysikerű szerepjátéka. A Sötétség világa sorozat első és legnevesebb tagja. Olyan új játékosokat vont be a szerepjátékba, akik korábbi játékokkal biztos nem játszottak volna, köztük feltűnően sok lányt.
Viszonylag kezdeti felívelő időszakában kapta el a vámpír kultuszt, amikor Anne Rice könyveinek köszönhetően kezdett népszerűvé válni a vámpír mint főszereplő akivel azonosulni lehet, de még nem vált a téma a szappanoperák és a gyerekjátékok martalékává.
A játék bizonyos szempontból nagyon jól össze van rakva. A vámpír klánok egyszerűvé teszik a belépést a játékba, a diszciplínák érdekessé teszik a karakter képességeit, a vérségi kötelékek komplex kapcsolati rendszert hozhatnak létre. Alapjaiban viszont egy hagyományos szerepjáték rendszer, ami nem igazán jól illeszkedik a játék által sugallt hangulathoz. De erről a Changeling kapcsán már értekeztem.
A Changelinghez hasonlóan itt is a környezet, a világ a lényeg. Több különböző stílusú játékot is lehetővé tesz, kezdve a nagyon lelkizős szerepjátéktól, az intrikus politizáláson át, a vámpír szuperhősködésig. Ez utóbbi nekem nem szimpatikus, de hát mindenki úgy játszik, ahogy neki tetszik. Mint sok más játékban, itt is bekövetkezett a világ túlírása, főleg ha a többi természetfölötti résztvevőt is megpróbáljuk behozni, de szerintem ez nem kötelező senki számára, lehet pusztán az alapkönyvben leírtak alapján játszani.
Én asztali játékkal kezdtem mesélőként. Visszatekintve egész jól sikerült a játék. A lelkizős és a politizálós stílus közt játszottunk. Egy magam által kidolgozott környezetben meséltem fiatal vámpírokkal egy kisebb város korlátozott számú közösségében. Az emlékezetes meséléseim közt tartom számon ezt az időszakot.
A Vampire múltam másik része a budapesti élő szerepjátékhoz köthető. Ezekről a játékokról viszont nincsenek olyan jó emlékeim. Egy kezemen meg tudom számolni, hány igazán jó alkalom volt sok éves pályafutásom alatt. Pedig nagyon igyekeztem, és a szervezők és játékos társak többsége is igyekezett, de valahogy mégsem jött ki jól a dolog. Nem arról van szó, hogy kifejezetten rossz lett volna live játékot játszani, csak valahogy sosem tudott megfelelni az én elvárásaimnak.
Az egyik probléma az volt, hogy nem volt világos célja a játéknak. Illetve annyi volt, hogy folyamatosan merültek fel problémák, amiknek a hátterét próbáltuk kinyomozni, inkább kevesebb mint több sikerrel. De ez a “sztori” nem működött jól nagyszámú eltérően motivált játékossal. Meg nem is volt alkalmas egy jó hangulat megteremtésére.
Így utólag itt érzem a megfelelő szabályok hiányát. A live szabályai gyakorlatilag a harcra és a különleges képességek hatására terjedtek ki. Szabályozni lehetett volna a politikai, gazdasági, katonai erőt, és annak bevetését és változását is. Ha mondjuk a politikai, gazdasági harc társasjáték szerű szabályok szerint ment volna, talán mindenki jobban átélte volna a helyzetet. A karakterek háttere és kapcsolat rendszere szintén jobb szabályozást igényelt volna. Például a Mouse Guard mintájára a hitek, ösztönök, célok, ellenségek és barátok meghatározása rengeteget segített volna.
Összességében elvitathatatlan az a hatás, amit a Vampire gyakorolt a szerepjáték történetére, és a saját személyes történetemre is. Vannak gyenge pontjai, és vannak nem túl jó emlékeim, de ezeket bőven ellensúlyozzák erényei.
