sylvanian rpg.jpg

Címkék

Szerepjáték tervezők: Monte Cook

2014.09.03. 11:22 | Guild | 1 komment

Monte Cook egyesek szerint a szerepjáték közösség rock csillaga. Ő ugyan tagadja ezt, de az tény, hogy ma már annyira népszerű, hogy neve a borítón sikeressé tesz bármely játékot. Több mint 25 éve van a pályán, és több mint 100 szerepjátékon dolgozott életében. Olyan játékok fűződnek a nevéhez, mint a Planescape, a D&D 3. kiadása vagy az új Numenera szerepjátéka, ami több mint félmillió dollárt gyűjtött össze a Kickstarteren, és a 2014-es Ennie díjkiosztó lényegesen rövidült volna, ha Monte Cook nem a hátsó sorokból caplatott volna előre, minden egyes díj átvételénél.

Szerepjáték tervezői karrierjét az Iron Crown Enterprises kiadónál kezdte 1988-ban. Kezdetben az egyetem mellett szabadúszóként, majd rendes alkamazottként dolgozott a cégnél. Akkoriban az ICE a saját Rolemaster vonala mellett (amivel a magyarul megjelent Középfölde szerepjáték rokonítható) a Hero System vonalat is vitte (aminek a zászlósjátéka a Champions szuperhős szerepjáték). Ő vitte egy idei a Campaing Classics vonalat, ami történelmi környezeteket írt le (Robin Hood, vikingek, stb.), és mindkét említett rendszerrel kompatibilis volt, majd ő lett a Hero System szerkesztője. Legfontosabb munkája ebből az időből a Rolemasterhez írt Dark Space scifi-fantasy-horror környezet.

A TSR-nak 1992-től kezdett dolgozni. Több kalandmodul kötődik a nevéhez, de az igazi ismertséget a Planescape környezet hozta el számára. Számos kiegészítőt írt, mint például a Planewalker's Handbookot vagy a Dead Gods kalandot. Wolfgang Baurral tervezett egy sötét konspirációs környezetet is Dark•Matter néven az Alternity szerepjátékhoz.

Mikor a Wizards of the Coast felvásárolta a TSR-t Cook vezető tervezőként került át az új céghez. Jonathan Tweet és Skip Williams mellett ő tervezte meg a D&D 3. kiadását. A könyvek közül neki a Dungeon Master's Guide jutott, amiről aztán maga Gary Gygax is elismerően nyilatkozott. Ő írta a The Book of Vile Darkness kiegészítőt, ami kifejezetten az idősebb korosztálynak szólt a gonoszságról, annak természetéről és megjelenési formáiról.  Részt vett a Return to the Temple of Elemental Evil kalandmodul, a d20 Call of Cthulhu  megírásában is.

2001-ben hagyta ott a WotC-ot, hogy önállóan dolgozzon d20 kiadványokon. A legtöbb könyvét új cége a Malhavoc Press adta ki, és a White Wolf terjesztette. Az első könyve, a The Book of Eldritch Might, az egyik első pdf-en megjelent kiadvány volt. Ennek sikere aztán megalapozta a pdf kiadást a szerepjátékok területén. Rengeteg d20 kompatibilis könyvet adott ki, de talán a leghíresebb könyve ebből az időszakból az  Arcana Unearthed (későbbi kiadásban Arscana Evolved) ami egyfajta Player's Handbook helyettesítőként fogható fel. Ennek kapány világa az óriások lakta Diamond Throne, de kiadta a saját házi kampány világát a Ptolust is, amit még a D&D 3. kiadásának tesztelésénél használtak. Érdekes még a Beyond Countless Doorways, ami a Planescape régi alkotóinak egyszeri visszatérése volt.

A White Wolf adta ki a Monte Cook's World of Darkness-t, ami (ahogy a címéből kitalálható) a WoD világ egy nagyon egyedi újragondolása d20 Modern szerepjátékhoz. Goodman Games is megjelentetett tőle egy kalandot Dungeon Crawl Classics szerepjátékhoz Vault of the Iron Overlord címmel.

2011-ben tért vissza a Wizards of the Coasthoz. A D&D 5. kiadásának bejelentésekor Cook lett annak vezető fejlesztője, azonban pár hónappal később "véleménykülönbségek" miatt elhagyta a céget.

Ezt követően új céget alapított Monte Cook Games néven. Az első játéka a Numenera, ami a Kickstarter kapánya során begyűjtötte a már elmített jó félmillió dollárt, és tarolt a 2014-es Ennie díjaknál. A Numenera egy távoli jövőben játszódó scifi-fantasy, ahol a technológiát már mágiaként használják. A világ szerepet kap Thunderstone Advance pakliépítő kártyajátékban, és a Torment: Tides of Numenera számítógépes játékban is. A legújabb játéka a Bruce R. Cordellel közösen írt The Strange, ami a Numenera szabályait használja egy új kölönböző világokat átfogó környezetben.

A nem szerepjátékos tevékenységéhez tartozik több novella és regény, a The Skeptic's Guide to Conspiracies és a HeroClix gyűjthető figurás harci játék.

Monte Cook sikere a megkérdőjelezhetetlen tehetsége és nagy tapasztalata mellett talán annak köszönhető, hogy sikerül megtalálnia egy olyan középutat, ahol mindig megtartott annyit a D&D alapokból, ami ismerőssé, befogadhatóvá teszi a játékait, de mindig bele tudott vinni annyi újdonságot és innovációt, hogy izgalmas és friss legyen.

Monte Cook személyes oldala

Címkék: tervezők

A bejegyzés trackback címe:

https://grpg.blog.hu/api/trackback/id/tr376640257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HavasiG 2014.09.11. 20:45:23

A D&D3E Mesélői Kézikönve az egyik legunalmasabb, legfölöslegesebb kiadvány a D&D történetében, csak azért vettem meg, mert abban voltak a varázstárgyak.

A Monte Cook's WoD viszont tényleg érdekes.
süti beállítások módosítása