Ez egy rövid ismertető az Ars Magica tavaly megjelent Erdély tribunálé könyvéről, valamint egy kis elmélkedés az Ars Magica helyzetéről.
Előljáróban szeretném elmondani, hogy nagy Ars Magica rajongó voltam, és még most is közel áll hozzám ez a játék. A nagy kampányunk megszakításokkal több mint tíz éven át tartott, és sok jó emlék kötődik hozzá. Azonban egy alkalmat leszámítva az utóbbi években nem meséltem Ars Magicát, és az eredeti szabályokkal nem is fogok a közeljövőben (talán SW szabályokkal fogok). Ezt a könyvet tehát pusztán kíváncsiságból vettem meg, és olvastam el. Ez az ismertető ezért egy kivétel lesz az alól az elvem alól, hogy csak arról a játékról írok, amivel játszottam.
A könyv az 5. kiadásra jellemző keményfedeles példány. Az illusztrációk nem a legszebbek, de ezt nem is várhatjuk el egy réteg játéktól, A könyv 10 fejezetre oszlik. A szokásos bevezető után a tribunálé hermetikus oldaláról írnak. Több egyedi dolog jellemzi ezt a tribunálét. Legfontosabb természetesen a Tremere ház döntő befolyása, de ez nincs túlerőltetve, szép számmal élnek más házból való mágusok is itt. Sőt, van egy olyan szabály, hogy minden conventusban élnie kell legalább egy tremere és egy nem tremere varázslónak is. Igazából nem is a concentusban, mert itt a conventusnak más a jelentése. A tribunáléban a tremere hatalomátvételi kísérlet bukása után legfeljebb öt conventust engedélyeztek, amit úgy játszottak ki, hogy telephelyeket oppidumokat létesítettek. Mostanra a conventus szó a mágusok különböző státuszú csoportjainak megnevezésére szolgál. A Tremere ház egyébként egy nagyon jól szervezett, gyakorlatias, és jóindulatú háznak van bemutatva. Szinte családiasnak is mondanám. Ebben a fejezetben van bemutatva a tribunálé és a Tremere ház központja Coeris oppiduma is, a ház és tribunálé vezető mágusaival.
A következő négy fejezet négy területet mutat be a tribunáléban. Ezek a Magyar királyság, Bulgária, a délszláv országok (Szerbia, Bosznia, Horvátország), és Erdély. Minden fejeztben bemutatják az ott élő nép(ek) történelmét, kultúráját, szokásait, hagyományait. Leírják a helyi legendákat, és azok kapcsolatát a mítikus világgal. Ezen kívül minden fejezetben egy-két oppidum is le van írva. Ezek közül talán a legérdekeseb a Duna deltából nyíló mágikus régióban lévő múzeum szerűség. Ennek tematikus termeiben ugyanúgy lehet tanulni mintha könyvet használna valaki.
A kérdés, ami talán a legtöbb embert izgatja, hogy mennyire sikerült hitelesen leírni a történelmi helyzetet. Azt kell mondjam, hogy vegyes a kép. Egyik oldalról, el kell ismerni, hogy rendes kutatómunkát végeztek az angolszász szerzők ennek a területnek a történelmével, szokásaival kapcsolatban. Ha figyelembe vesszük milyen zavaros is errefelé a helyzet, és hozzátesszük, hogy a bevezetőben elnézést kérnek azért, hogy nem mindenkinek tudnak megfelelni, talán nem is lehet okunk a nyafogásra. De én még ezzel együtt is úgy gondolom, hogy nem sikerült átugorniuk azt a képzeletbeli lécet, amit én előzetesen eléjük állítottam. Nem csak az a baj, hogy tárgyi tévedések vannak (pl. a székelyeket a szlávok közé sorolják egy helyen), hanem az is, hogy ezt nem konzisztensen csinálják (más fejezetben leírják a székelyek hun eredetmítoszát). Vagy pl. berajzolják a térképre a sosem volt Szlovák bánságot északra, de aztán a szövegben egy szó sem esik erről. Maga szöveg elég zavaros néhol, pl. az Erdély fejezetben össze vissza keverednek a román, a magyar és az egyéb dolgok. Az egész azért bosszantó, mert közben az Ars Magica 5. kiadású könyvei a történelmi hűségről nevezetesek.
A maradék négy fejezetben két szétszórt helyszíneken létező szervezetről (az egyik egy őrtorony rendszer, a másik gyógyító helyek rendszere), a helyi szörnyekről (sárkányok, óriások, vámpírok történelméről és helyzetéről), a kontár mágikus hagyományokról (vihar mágusok és vámpír vadászok), valamint a horror történetek meséléséről (ez opcionális) van szó. Minden fejezet teli van különböző mese ötletekkel, tulajdonképpen minden helyszínhez kapunk párat.
Összességéban az mondható el, hogy egy nagyon egyedi tribunálé lett ez. Sok szokatlan dolog van benne, és érdekes ötletekkel van tele. Ha valaki nem itt él, még a történelmi tévedések sem annyira zavaróak. Szóval jó könyv, de csak a lagymatagon jó értelemben. Nincs benne semmi ami feldobna. Nincsenek izgalmas konfliktusok. Nincsen olyan, amitől megjönne a kedvem a meséléshez. Tisztességes szerepjáték fejlesztői munka, de semmi különös. Igazából csak annak ajánlható, aki kifejezetten itt akar játszani, és nem akarja maga kitalálni a tribunálét.
Az Ars Magivában a conventusoknak megvan a maguk életciklusa, amit évszakokkal jelölnek. Tavasz conventusként indulnak, aztán a nyár és az ősz után a tél fáziásba hanyatlanak. Ezt a könyvet olvasgatva az az érzésem alakult ki, hogy kedvelt szerepjátékom is a télbe lépett. Mintha az Ars Magica egy múltból itt maradt őshüllő lenne, ami valahogy túlél a saját kis szigetén.
A szerepjáték kis világába számos újdonság volt az elmúlt évtizedben. Sikeres pdf kiadások, Kickstarter, indie szabályok, Old School reneszánsz, stb. Közben a jó öreg Ars Magica éli a csendes kis életét. Sorba jönnek ki az új kiegészítők. Ezekben sokszor a korábbi kiegészítőkre vannak utalások, tehát csak azokkal együtt használhatók jól. És ettől az egész olyan belterjessé válik. De talán egyszer jön egy merész fejlesztő, aki felrúgja a mostani status quot, és akkor megint kitavaszodik.
